Még mindig gáz, ha hülye alcímeket adnak a filmeknek. Értem, hogy vannak hívószavak (pl. gyilkos), meg kell valami figyelemfelkeltő, vagy fogódzkodó, de ha már nem kreatív az alcím, akkor nem kéne erőltetni. Néha jobb a megszokással szembemenni. Mint ahogy a Looper is megtette. Nem egy szokványos film, kevert műfajúnak is mondanám, mert az alaphelyzet és a kontextus, amiben a filmet elhelyezték egyértelműen a scifi sajátos jegyeit viseli magán, de a film mégis egy dráma, mely a karakterekből építkezik, és velük teremti meg azt, amit egy drámának meg kell. És a várakozásokkal ellentétben nem akciófilm, az akció csak minimális. Talán ezen okok miatt hallani elég eltérő és csalódott véleményeket a filmről, mert másra számítottak a nézők, főleg az egyik főszereplő miatt. Szóval tegyük félre a prekoncepciókat, ne scifi-akciófilmet várjunk. És akkor nem lesz baj.

A közeli jövőben járunk, ami azonkívül, hogy lepukkant, a szervezett bűnözés egyik fontos terepe, hisz a távolabbi jövőben nem olyan könnyű eltenni láb alól azokat, akiket valamilyen oknál fogva el kell tenni láb alól. Ezért ezeket a személyeket visszaküldik a közeli jövőbe, hogy ott a bezáróknak nevezett bérgyilkosok végezzenek velük. A bezárók tudják, hogy egy nap az idősebb önmagukat is meg kell ölni, de onnantól nyugdíjba vonulhatnak, élvezhetik az életet, míg el nem jön az idő, hogy visszaküldik őket, hogy megölje a fiatalabb énük, és így a kör bezárul. Joe az egyik legjobb bezáró, és amikor megjelenik az idős Joe, akkor nem sikerül őt megölni, és ebből gondok születnek.

Szóval van egy idős és egy fiatal Joe egy időben, de mind a kettő mást akar csinálni, így lesz a Looper egy scifi környezetbe ültetett karakterdráma, mely két hasonló de mégis különböző ember harcáról szól, nem is igazán egymás ellen, inkább egymást akadályozva, de a cél mindkettőjük számára, hogy véghez vigyék, amit kitűztek maguk elé, még ha ez ellentétes is a másikával. Igazából egyikük sem filmesen jó vagy filmesen gonosz, inkább valóságos emberekhez állnak közelebb. Mindkettőjük motivációi igaziak és érthetőek. Tehát nem az akció, nem a scifi adja a film fő mozgatórugóját, hanem ez a két ember, és az ő változásuk a történet során.

A film kicsit lassú folyású, de a sztori jó, sok mindenen elgondolkodhat az ember, és a film nem válaszol meg konkrétan mindent, de az elhullajtott morzsákból sok mindent ki lehet következtetni. Nem egy instant film, még a vége után is át lehet gondolni, meg léehet beszélni sok mindent. Az időutazásban természetesen tobzódnak a paradoxonok, de az időutazás már csak ilyen. Az öreg Joe hangsúlyozza is: "itt ülhetnénk egész nap, és grafikonokat gyárthatnánk szívószálakból". Mintha csak a nézőknek szólna ki, hogy nem az időutazás a fontos ebben az esetben.

A színészekre sem lehet panasz jól játszák a szerep(ek)et, a maszkmesterek jó munkát végeztek, eleinte kicsit fura, de hamar meg lehet szokni, a fiatal Joe-t alakító Joseph Gordon-Levitt elképesztően jól veszi át az öreg jellegzetes mozdulatait, manírjait. Az öreget alakító színész is magához képest nagyon jó, és meglepően marha öreg.

A világot egész jól sikerült megalkotni, alig futurisztikus, inkább egy zordabb jövőképet fest elénk, éhezéssel, elhagyatottsággal, lepukkantsággal.

Mindent összevetve egy elég jó drámával van dolgunk, nem tökéletes, de jó film. Direkt nem azt írtam, hogy szórakoztató, mert nem a szórakoztatás a fő cél ennél a filmnél, de nem kell megijedni, nem művészfilm. Kommersz, de abból is az intelligensebb fajta.

Summa: 8/10

(Igen, szándékosan nem írtam ki az öreget játszó színész nevét. Ha van olyan, aki még nem tudná, annak biztos kellemes meglepetés lesz, és szerintem úgy élvezetesebb is a film. És ezért nem is a hivatalos poszter raktam be, bár ezen is ott a név, de csak nagy méretben vehető ki.)

Mivel ma került mozikba ez a 2011-es film, gondoltam összeszedem róla az emlékeimet azok számára, akik még nem látták volna. Mert aki még nem látta, és akár egy kicsit is szereti az akciófilmeket, annak ajánlott sürgősen pótolni. Sokaknak ijesztő lehet, hogy a film indonéz, de nem kell emiatt aggódni. Amerikai filmekhez szokott szemnek nagyon könnyű befogadni, követi a klasszikus amerikai megoldásokat mind dramaturgiában, mind megvalósításban, de túl is mutat azokon. Ez a plusz az, ami a Raid sajátja, amivel kiemelkedik az akciófilmek tengeréből, ami miatt nem emlegethetjük egy lapon a zs-kategóriás akciómozikkal, annak ellenére, hogy felületes szemlélő számára annak tűnhet.

De nézzük konkrétabban. Adott egy rendőrségi osztag, akik elindulnak, hogy rajtaütést hajtsanak végre egy gengszter által uralt és irányított, bűnözőkkel teli bérházon. De ahogy az lenni szokott, semmi nem megy simán, a tervbe hiba csúszik stb. Főhősünknek pedig végig kell küzdenie magát szintenként, hogy elérjen a céljáig. Ezt elolvasva akár a Film+ bármelyik esti filmje is lehetne, de itt jön a plusz. Mindezt olyan tálalásban kapjuk, amitől eláll az ember szava, de minimum néz nagyokat. Úgy kell elképzelni, mintha a John Rambo és az Ong-bak hibridjét néznénk, ami kiüt helyedről és szétcincál. Van itt minden: hentelés gépfegyverrel, hentelés machetéve, hentelés hűtővel, és rengeteg pusztakezes harc, amik olyan gyönyörűen komponáltak, mint egy balett. Egy olyan balett, ahol a táncosok egymást ütik-vágják, csontot törnek, és a másik felhasználásával segítik elő az amúgy is felújításra szoruló épület amortizációját. Mégsem válik unalmassá, a film feszes tempójú, az alapsztorin túl is izgalmas, és amit muszáj megemlítenem: követhető. Mármint az akciójelenetek követhetőek, nincs agyonvágva, az operatőr sem rángatja úgy a kamerát, mint egy parkinsonos a földrengésben, hanem egy szögből látható jópár mozdulatsor, és itt jön elő az említett jól koreografáltság.

További pozitívum a környezet. A lakóház hangulatos helyszín, mocskos, omladozó, főhősünkhöz hasonlóan sok pofont kapott, de még mindig töretlenül helytáll.

Mindent összevetve ez egy jó akciófilm, aki nem bírja az erőszakot, az ne nézze meg (egyedül), de aki szereti a műfajt, vagy csalódott az utóbbi évek akciófelhozatalában, annak felüdülés lesz a Rajtaütés. Izgalmas, látványos, hangulatos, ilyennek kell lenni egy akciófilmnek.

Summa: 8/10

Ha horrorokról beszélünk, szeretem két részre osztani a műfajt. Az első a folyamatosan feszültségben tartó (akár nyomasztó) filmek (pl. Alien, A dolog), és a hatásokat kiváltani, sokkolni akaró horrorok, ezen belül is kettőt szoktam megkülönböztetni: az undorító képekre adott reakcióinkkal operáló (Fűrész, Motel) és az ijesztgetős horrorokat (Átok és társai). Erre a rögtönzött halmazelméletre azért volt szükség, mert mai filmünk kicsit ugrándozik ezek közt. Eleinte melankolikus hangulatával nyomasztó hatást kelt, majd rámegy az olcsó vásári ijesztgetésre (hopp a háttérben megmozdult egy árny!), és néha még egy-egy szemnek idegen ijesztő vagy undorító képpel hatni kívánó filmként tetszeleg. Azonban nem ezzel lenne a baj, mert lehet több összetevőből jót alkotni, de itt ez nem sikerült. Miért nem? Mert egy ötletre van felhúzva az egész film meg néhány látványrajzra, és ez önmagában kevés. A film hamar unalmassá vált pont emiatt. Egy videójátékban inkább elment volna az ötlet és a sztori (még ott is necces), de filmként hiányos. Technikailag egy jó és egy rossz észrevételem van: a látvány nem volt rossz (bár maga a megalkotott világ nem volt túl egységes), viszont a zene zavaróan tolakodó volt. Túl erősen mászott elő, a témák nem aláfestettek, hanem előtérbe kerültek, ezzel elterelve a figyelmet a történésekről.

Összegezve nem sikerült túl jól a film szerintem, horror rajongóknak végül is ajánlom, japán horror rajongóknak meg főleg (tudom, tudom... a film nem japán, de nagyon hasonló stílusú), de egyéb iránt nem veszít vele senki semmit, ha kihagyja. A film 2006-os, de már akkor is a japán horrorok iránti láz apadóban volt, ennek az utolsó hullámát próbálta kicsit megkésve meglovagolni a Re-cycle. Mit ne mondjak, nem kapott új erőre a zsáner népszerűsége.

Summa: 4/10

Bár a sorozatok nem teljesen passzolnak a blog profiljába, hiszen a legtöbb esetben nem lehet egy nap alatt megnézni (tehát nem MA láttam), hacsak nagyon nincs élete a delikvensnek, így nem rabolják el a sorozatnézésre szánt idejét olyan dolgok, mint alvás, munka, szociális kapcsolatok építése, jégkrém-pálcika gyűjtés vagy egyéb szabadidős tevékenységek, és a nap 24 órájában sorozatnézésre szentelheti az idejét. Szerencsére itt még nem tartok, a felsorolt dolgokat még én is gyakorlom napi szinten (kivéve egyet, lehet találgatni melyik az), úgyhogy a sorozatokra jobban jellemző a "Mit láttam az utóbbi hetekben/hónapokban?" cím. De ha ezt a kis eltérést megbocsájtjuk, akkor rá is térhetünk a poszt tárgyára.

Itthon is elkezdték sugározni a V c. sorozatot, ennek kapcsán keltette fel érdeklődésemet annyira, hogy meg is nézzem. Mi is ez? Egy amerikai scifi sorozat, igazából remake, mert a nyolcvanas években volt egy hasonló sorozat, ezt gondolták újra, mai köntösben. Az alaphelyzet az, hogy kis bolygónkra megérkeznek a földönkívüliek, több nagyváros fölött megjelennek (lásd a hangulatos promóképeket) békét hirdetve, ám nem mindenki fogadja el feltétlen jófejségüket, hátsó szándékot gyanítva a tettek és a szavak mögött. Ez az alaphelyzet volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet, hogy ez még akár izgalmas is lehet. És az lett? Mivel ez egy hosszabb írás lesz a szokottnál, a tovább után kiderül (Spoiler mentesen).

Tulajdonképpen nem azért nem néztem végig, mert annyira rossz lenne, szimplán csak nem szeretem az ilyen típusú filmeket, és nem is tudott igazán lekötni. Hogy milyen típusú is a film? Talán dráma, de inkább egy melankolikus életmese, egy fiúról és az őt örökbefogadó férfiról.

John Cusack egy megözvegyült írót alakít, de most nem költözik be az 1408-as szobába, inkább örökbe fogad egy különc kisfiút. Bár eleinte hezitál, a környezete pedig vegyesen áll a dologhoz, és látja el tanácsokkal, de végül úgy dönt örökbe fogadja az álomvilágban élő fiút, aki azt állítja, a Marsról érkezett.

Igazából kb. eddig jutottam a filmmel, és eddig nem is volt vele gond, csak szimplán az én érdeklődési körömön kívül esik, nem tudott megfogni a film.

Slevin rosszkor volt rossz helyen, saját bevallása szerint is pocsékul indult a napja, de a film megtekintése közben igazolódik a régi teória: lehet még rosszabb is. Így kerül az események sodrásába két rivális gengszterrel, a rendőrséggel és egy flúgos szomszéd lánnyal. Ja és Bruce Willis-szel. Az elképesztően béna és ötlettelen magyar cím ne riasszon el senkit, ugyanis a film nem egy a tucat ZS kategóriás akciófilmből, de nem ám. Ez egy néhol komikus, néha thrilleres beütésű krimi, sok szereplővel és sok szállal, melyekről fordulatok tömkelege után kiderül, hogyan is kapcsolódnak össze.

A történet jól halad, amikor kell, akkor feszültséget teremt, és végig fenn tudja tartani a film az érdeklődést. Néha - főleg az elején - úgy éreztem, mintha egy színdarab filmes adaptációját néztem volna, olyan sok benne a zárt térben beszélgetés, és egy-egy helyszínen olyan sokáig időznek, hogy ez is csak ezt az érzést erősíti. Ám ez abszolút nem von le a film értékéből, végig élvezetes marad, és ebben a történeten kívül a jól megírt párbeszédeknek és a nagyon jó alakításoknak is szerepe van.

A sok szereplőt igazán impozáns színészgárda kelti életre, úgy mint Josh Hartnett, Bruce Willis, Morgan Freeman, Sir Ben Kingsley, Lucy Liu, Stanley Tucci, és hozzák a tőlük elvárható profizmust, bár Bruce-nak itt sem sikerült olyan parókát találni, ami ne lenne minimum cinkes, de ez legyen a legnagyobb baj.

Mindent összevetve: aki szereti az olyan filmeket, ahol végig lehet agyalni, hogy hogy függnek össze a dolgok, (és ha ki is találta, akkor is élvezettel nézi, míg eljutunk odáig), azok nem fognak csalódni. De aki nem szereti, annak is ajánlom, mert egy nagyon jó film a Lucky Number Slevin.

Summa: 8/10

Az ember örül, ha szerencse éri, de gyakran a szerencse csak bonyodalmat és balszerencsét hoz. Szóval lehet, hogy nem is olyan nagy szerencse a mázli. Valami hasonló volt az első gondolatom a film közben, de nem csak filozófia kérdéseket vet fel, hanem emellett egy jó kis körkép a mai magyar valóságról, egy kis falu és annak lakói szemszögéből bemutatva.

A főszereplőnk István csak jót akart az osztrák határ menti kis falujának, de ebből mindig csak baja lett. Ám egy nap rátalál a szomszédos osztrák olaj cég gázolaj vezetékére, és azonnal meglátja a lehetőséget, hogy hogyan tegyen jót a falujával. Ám ez mégsem akkora mázli. Eleinte minden szép és jó, de aztán a dolog félresiklik. És itt jön be a bevezetőben már említett körkép: a kapzsiság, a verseny megbolondítja a falusiakat, és István már visszacsinálná az egészet.

A Mázli egy jó magyar film, mostanában ebből hiány van, azért is kell ezt megbecsülni. Nem tökéletes, de jó. Kedves film, nem hemzseg a csattanóra kihegyezett poénoktól, inkább az a végig mosolyogtató fajta. A szereplők egyszerű vidéki emberek, és nem emiatt mosolyog rajtuk a néző, hanem mert magára ismer sok helyzetben, ő is ugyanúgy gyarló mint az ógyarmatiak, és minderre tolakodás, erőltetés nélkül vezeti rá a nézőt. Ebben hatalmas szerepe van a zseniális színészgárdának, akik tökéletesen, autentikusan és hihetetlen hitelességgel hozzák a figurákat, és nem is a minden magyar filmben szereplő unalomig ismételt színészeket látni itt, hanem filmben kevésbé foglalkoztatottakat. Nem vagyok színházba járó ember, gondolom ezért nem voltak ismerős arcok, hangok.

A hangulatra nem lehet panasz, nem tűnik művinek, erőltetettnek sem a falu, sem a lakói, sem a köztük lévő kapcsolatok, sem a cselekedeteik. Amire lehet panasz, az egy szerelmi szál két mellékszereplő között, amit úgy éreztem fölösleges a filmbe, nem befolyásolja igazán a történetet, és valahol a film felénél teljesen jelentéktelenné válik. De ezen kívül sok mindenbe nem tudok belekötni, lekötött, szórakoztatott, és van szíve is a filmnek. Jó, hogy az utóbbi években ilyen magyar filmek is készülnek, melyek nem váltják meg ugyan a világot, de erőlködés nélkül képesek arra, amire sok magyar film mostanában sajnos nem.

Summa: 7/10

A Hold és a Holdra szállás régóta az összeesküvés elméletek kedvelt témája, így nem meglepő, hogy a filmesek sem mehetnek el mellette. Ami tény: az Apollo 17 volt hivatalosan az utolsó program, melynek során a NASA embert juttatott a Holdra, a többi tervezett projektet a NASA anyagi megfontolásból lefújta. Ezt gondolta tovább Gonzalo López-Gallego rendező is. A film története szerint az Apollo 18 titokban mégis leszállást hajtott végre a Holdon, ám amit ott találtak, az nyomós indok volt arra, hogy sose hozzák nyilvánosságra az esetet. Az expedícióról készült felvételek azonban mégis napvilágra kerültek.

Aki nem tudta, most már annak is nyilvánvalóvá vált, hogy egy talált kamerás horrorral van dolgunk, mely műfaj az utóbbi években is vígan létezik, főként a költséghatékonysága miatt. Az Apollo 18 a Paranormal Activity és társai által kitaposott ösvényen kalauzolja el nézőit a Holdra (ekkora képzavart sem írtam még le soha), hogy meg tudjuk, miért is nem ment oda azóta sem senki.

A film tipikus felépítésű, eleinte bejátszásokból megismerjük a kevés szereplőt, eleinte minden rendben van, aztán a néző már sejtheti, hogy gáz lesz, ezt a szereplők csak később veszik észre, aztán úgy megtapasztalják, hogy ihaj. Keveset sejtető, homályos, zavaros felvételeken teremt feszültséget, hogy a végére kiderüljön mi is az, amivel szembekerültek. Szóval a film tipikus, aki szereti a műfajt, az ellesz vele, de nem mutat semmi újat. A Hold, mint helyszín kissé érdekessé teszi a dolgot, de emiatt még nem fogja elnyerni a csillagászok rajongását.

A színészek nem rosszak, igazából rájuk nem lehet panasz, a filmben van feszültség, ijesztgetés is, de nem fogja senki sem itt megélni az első infarktusát. Azonban unalmasnak sem mondható, egyszerűen csak középszer. És ez az egész filmre jellemző, egy közepes horror. Sokkal többet nem is lehet elmondani róla.

Summa: 5/10

Ez a film tipikus példája a jó alapötlet pocsék megvalósításának. Jól indul, a főcímmel belengetik egy izgalmas, grandiózus film ígéretét, az alaphelyzet felvázolása, a szereplők bemutatása is jónak tűnik. Két amerikai barát Moszkvába utazik üzleti ügyben, az üzlet nem jön össze, irány búfelejteni a legmenőbb klubba, ahol megismernek még pár amerikait, mi pedig a főszereplőket. És ekkor valami történik, a Földet megszállja egy láthatatlan idegen sereg. Az első találkozás is hangulatos, beindul az akció, a menekülés, és ekkor... nem történik semmi. Konkrétan a legelső akciójelenetet a felénél abbahagyják, és mi csak nézünk, hogy hova lett a jelenet, miért tört meg a tempó. Innentől csalódás csalódást követ. Innentől már nincsenek nagyívű és izgalmas jelenetek, csak szobákban drámázások és  kis nyitott tereken sunnyogások, amiről ordít a kis költségvetés. Amivel még nem is lenne baj, ha a sztori erős lenne, de valahol azt is elvitték az idegenek talán, mert néha úgy érzem, mintha csak rögtönözték volna, annyira nincs átgondolva. Logikai buktató logikai buktató hátán, erőltetett, hiteltelen párbeszédekkel tarkítva, amíg el nem jutunk a végkifejletig. Itt már nem úgy érzem, hogy rögtönöznek, hanem mintha már nem is próbálkoztak volna a készítők, csak dobáljuk tele klisékkel, és jussunk el a végéig, ami megmutatja, hogy van lejjebb is.

Azonban, hogy ne csak szidjam a filmet, nézzük a pozitívumokat, mert vannak azok is. Moszkva. Jó ötlet volt ide helyezni a sztorit, a kihalt Moszkva látványa hangulatos, ezért mindenképp jár a pluszpont. A színészeket kicsit nehéz megítélnem, mert (ahogy már említettem) olyan életidegen dialógusokkal kellett dolgozniuk, hogy nem hiszem, hogy komolyan tudták végezni a munkájukat, talán emiatt nem láttunk erős alakításokat. Viszont rossznak sem mondanám a színészeket, egyedül Joel Kinnaman volt extrém idegesítő, de nem tudom, hogy a karakter ellenszenvessé tétele miatt kapott ilyen rendezői instrukciókat, vagy ő ezt így oldja meg.

Összegezve dühítő a film, mert egy jó ötletet borzalmasan valósítottak meg, a film egyre rosszabb és idegesítőbb a vége felé haladva, ahol olyan klisé és giccsparádét kapunk, ami sokat levon a filmből. Ami pontot ér, az a helyszín és a rengeteg Lada, mert abból legalább jó sokat lehet látni. Így tehát:

Summa: 2/10

Kietlen havas vidéken szenvednek repülőgép szerencsétlenséget az Alaszkából hazafelé tartó munkások. A maroknyi túlélőnek nem csak a hóviharokkal és a hideggel kell megküzdenie a túlélésért, hanem a rájuk leselkedő farkasokkal is, akik a kietlen tájon minden lehetséges prédát le akarnak vadászni a túlélésért. De vajon kinek fog sikerülni?

A hatásvadász bevezető után többet nem is foglalkoznék a történettel, lévén, hogy nem is szükséges. Ez egy túlélő thriller, szokás szerint egy egyre kisebb csapattal, nehéz körülményekkel, konfliktusokkal, drámával. Az előzetesek kicsit mást sugalltak, de ha azt figyelmen kívül helyezzük, tudjuk, mire számíthatunk. A megvalósítás nem rossz, de átlagos. A szereplők nem túl bonyolultak, de azért mindegyiknek megmutatják, kicsit talán még a szánkba is rágják a múltját, motivációt a túlélésre. Liam Neeson szokás szerint jó, a többiek sem teljesítenek alul, de nem villantanak túl nagyot. Minden tekintetben közepes film lenne, ám van egy kis plusz benne.

A pluszt az adja, hogy jól helyezték el a filmet, a kietlen, gyakori hóviharokkal sújtott terep teljesen magával ragadja az embert, és azt veszi észre, hogy a kanapén egyre jobban betakarózik, a szobahőmérséklettől függetlenül. Ezt erősíti a fényképezés, a kellékek, díszletek, szóval minden azt a hatást erősíti, hogy itt most tényleg rohadt hideg van, és befagy, ami befagyhat. És ha még ez nem lenne elég, ott vannak a túlélőkre leselkedő farkasok. Amikor egy pillanatra elfelejtené a néző, hogy a semmi közepén vannak, akkor sem tud felengedni, mert folyamatosan érzi, hogy körülöttük ólálkodnak az ordasok, és bármikor lecsaphatnak. Szerencsére nem sokszor látni őket tisztán, így nem zavaró a CGI, de a legjobb jelenetek azok, amikor nem is látjuk őket, csak tudjuk, hogy ott vannak a közelben.

Igazából ez a pár dolog, ami pluszt ad a filmhez, ez menti meg attól, hogy tök átlagos és sablonos legyen, így csak éppen hogy az átlagos felett van egy kicsivel. Nem kiemelkedő, de szórakoztató, korrekt munka, hideg téli álmos estékre a kanapén vagy az ágyban begubózva ajánlott.

Summa: 6/10